Pénz – Enélkül a modern gazdaságok nem tudnának működni.
A pénz mozgathatja a világot, ahogy a mondás tartja. És a világ legtöbb embere valószínűleg kezelt már pénzt, sokan közülük napi szinten. De ismertsége ellenére valószínűleg kevesen tudnák pontosan megmondani, mi is az a pénz, vagy hogyan működik.
Mi a pénz?
Röviden, pénz lehet bármi, ami szolgálhat
- értéktárolóként, ami azt jelenti, hogy az emberek megtakaríthatják, és később felhasználhatják, hogy idővel kiegyenlítsék a vásárlásaikat;
- elszámolási egységként, azaz az árak közös alapját képezi; vagy
- “csereeszközként, azaz olyasvalamiként, amivel az emberek egymástól vásárolhatnak és eladhatnak.
A pénz szerepéről talán a legegyszerűbben úgy gondolkodhatunk, ha megvizsgáljuk, mi változna, ha nem lenne pénzünk.
Cserekereskedelem
Ha nem lenne pénz, cserekereskedelemre kényszerülnénk. Minden tárgyat, amit valaki meg akar venni, el kellene cserélni valamire, amit az adott személy tudna biztosítani. Például egy olyan személynek, aki autók javítására szakosodott, és élelemért cserélne, keresnie kellene egy gazdát, akinek van egy törött autója. De mi van akkor, ha a gazdának nem volt semmije, amit meg kellett volna javítani? Vagy mi van, ha a gazda több tojást tudna adni a szerelőnek, mint amennyit a szerelő ésszerűen fel tudna használni? Az, hogy konkrét embereket kell keresni, akikkel kereskedni lehet, nagyon megnehezíti a specializálódást. Az emberek éhen halhatnának, mielőtt megtalálnák a megfelelő személyt, akivel cserekereskedelmet folytathatnának.
Piac
De a pénzzel nem kell konkrét személyt találni. Csak egy piacra van szükséged, ahol eladhatod az árudat vagy a szolgáltatásaidat. Ezen a piacon nem az egyes árukért cserélsz. Ehelyett az árukat vagy szolgáltatásokat egy közös csereeszközre – azaz pénzre – cserélik. Ezt a pénzt aztán arra használhatja, hogy megvásárolja, amire szüksége van másoktól, akik szintén elfogadják ugyanazt a csereeszközt. Ahogy az emberek egyre jobban specializálódnak, könnyebb többet termelni, ami nagyobb keresletet eredményez a tranzakciók iránt, és így nagyobb keresletet a pénz iránt.
Sokfajta pénz
Másképp fogalmazva, a pénz olyasvalami, ami idővel megőrzi az értékét, könnyen átváltható árukra, és széles körben elfogadott. Az idők során sokféle dolgot használtak pénzként – többek között árpát, a borsszemeket, az aranyat és az ezüstöt.
Kezdetben a pénz értékét az alternatív felhasználási módok és az a tény rögzítette, hogy vannak helyettesítési költségek. Például árpát lehetett enni, vagy borsot lehetett használni az ételek ízesítésére. Az Ön által az ilyen fogyasztásnak tulajdonított érték adja meg az érték alsó határát. Bárki termeszthetne többet, de ez időbe telik, így ha az árpát megeszik, a pénzkínálat csökken. Másrészt sokan akarhatnak epret, és szívesen cserélnének érte, de rosszul működne pénzként, mert romlandó. Nehéz eltenni a következő hónapra, nem is beszélve a jövő évi felhasználásról, és szinte lehetetlen felhasználni a távoli emberekkel való kereskedelemben. Ott van még az oszthatóság problémája is – nem minden értéket lehet könnyen felosztani, és az egyes egységek szabványosítása is nehézkes. Például egy kosár eper értékét különböző tételekhez mérve nem könnyű megállapítani és állandóan tartani. Nemcsak az eper, hanem a legtöbb áru értéke is rosszul működik pénzként.
Nemesfémek mint pénz
A nemesfémek azonban úgy tűnt, mindhárom igényt kielégítik: stabil elszámolási egység, tartós értéktároló és kényelmes csereeszköz. Nehéz hozzájuk jutni. A világon véges a készlet belőlük. Időtállóak. Könnyen oszthatóak szabványosított érmékre, és nem veszítenek értékükből, ha kisebb egységekre osztják őket.
Röviden, tartósságuk, korlátozott kínálatuk, magas pótlási költségük és hordozhatóságuk miatt a nemesfémek pénzként vonzóbbak voltak, mint más áruk.
Egészen a közelmúltig az arany és az ezüst volt az emberek által használt fő fizetőeszköz. Az arany és az ezüst azonban nehéz, és idővel az emberek ahelyett, hogy a tényleges fémet magukkal hordták volna és árura cserélték volna, kényelmesebbnek találták, hogy a nemesfémeket bankokban helyezzék letétbe, és az arany- vagy ezüstbetétek tulajdonjogát igazoló értékpapírral vásároljanak és adjanak el. Bárki, aki akart, elmehetett a bankba, és megkaphatta a nemesfémet, amely a bankjegy fedezetéül szolgált.
Végül a nemesfémre vonatkozó papírkövetelést elválasztották a fémtől. Amikor ez a kapcsolat megszakadt, megszületett a FIAT pénz. A fiatpénz anyagilag értéktelen, értéke csak azért van, mert egy nemzet kollektíven beleegyezik, hogy értéket tulajdonít neki. Röviden, a pénz azért működik, mert az emberek hisznek benne. Ahogy a csereeszköz fejlődött, úgy fejlődött a forrása is – az egyének cserekereskedelmétől kezdve, valamiféle kollektív elfogadáson át, amikor a pénz árpa vagy kagyló volt, egészen a kormányokig a legújabb időkben.
Papírpénz, érmék
Bár a szabványosított érmék vagy papírpénzek használata megkönnyítette az áruk és szolgáltatások árának meghatározását, a rendszerben lévő pénz mennyisége is fontos szerepet játszott az árak meghatározásában. Például egy búzatermelőnek legalább két oka volt arra, hogy pénzt tartson: a tranzakciók során való felhasználásra (előleg) és a jövőbeli szükségletek fedezésére (elővigyázatossági megtakarítás). Tegyük fel, hogy közeleg a tél, és a gazda fel akarja tölteni a készleteit.
Ha a gazdálkodó nehezen talál olyan embereket, akiknek van pénze, és búzát akarnak vásárolni, akkor előfordulhat, hogy kevesebb érmét vagy bankjegyet kell elfogadnia a gabonáért cserébe. Az eredmény az, hogy a búza ára csökken, mert a pénzkínálat túl szűkös. Ennek egyik oka lehet, hogy egyszerűen nincs elég arany az új pénz veréséhez. Amikor az árak összességében csökkennek, azt deflációnak nevezzük. Másrészt, ha több pénz van forgalomban, de ugyanolyan szintű az áruk iránti kereslet, akkor a pénz értéke csökken. Ez az infláció – amikor több pénzre van szükség ugyanannyi áru és szolgáltatás megszerzéséhez. A pénz iránti kereslet és a pénzkínálat egyensúlyban tartása trükkös lehet.
A pénz előállítása
A fiatpénz használata hatékonyabb, mint a nemesfémeké. A kínálatának kiigazítása nem függ a rendelkezésre álló nemesfém mennyiségétől. Ez azonban bonyolítja a helyzetet: Pontosan azért, mert a nemesfémek mennyisége véges, a kibocsátható bankjegyek mennyisége is korlátozott. Ha nincs arany vagy ezüst a pénz fedezetéül, honnan tudják a kormányok, hogy mennyit nyomtassanak?
Ez a kormányok dilemmái közé tartozik. Egyfelől a hatóságok mindig kísértést éreznek a pénzkibocsátásra, mert a kormányok többet vásárolhatnak vele, több embert alkalmazhatnak, több bért fizethetnek, és növelhetik népszerűségüket. Másrészt a túl sok pénz nyomtatása elkezdi felfelé nyomni az árakat. Ha az emberek elkezdenek arra számítani, hogy az árak tovább fognak emelkedni, akkor még gyorsabban emelhetik a saját áraikat. Ha a kormány nem tesz lépéseket a várakozások megfékezésére, akkor a pénzbe vetett bizalom elenyészik, és végül értéktelenné válhat.
Ez történik a hiperinfláció során. A pénznyomtatás kísértésének kiküszöbölése érdekében a legtöbb ország ma már független központi bankokra bízza annak eldöntését, hogy mennyi pénzt nyomtassanak, amelyek feladata, hogy a gazdaság szükségleteinek felmérése alapján döntsenek, és nem utalnak át pénzeszközöket a kormánynak a kiadások finanszírozására. A “pénznyomtatás” kifejezés önmagában is egyfajta félreértés. A legtöbb pénz ma inkább bankbetétek, mint papírpénz formájában van.
A pénzbe vetett hit elhalványulhat
A magas inflációval küzdő országok saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a pénz értéke alapvetően attól függ, hogy az emberek hisznek-e benne. Az 1980-as években néhány latin-amerikai országban, például Argentínában és Brazíliában az emberek fokozatosan elvesztették a valutába vetett bizalmukat, mivel az infláció olyan gyorsan csökkentette az értékét. Egy stabilabbat, az amerikai dollárt kezdték el használni de facto valutaként. Ezt a jelenséget nem hivatalos vagy de facto dollárizációnak nevezik. A kormány elveszíti a pénzkibocsátás monopóliumát, és a dollárizáció nagyon nehezen visszafordítható.
A kormányok által a valutába vetett bizalom helyreállítására alkalmazott néhány politika szépen kiemeli a pénz működésének “hit” részét. Törökországban például a kormány 2005-ben hat nullát eltüntetve újra bevezette a lírát. Egyik napról a másikra 1 000 000 lírából 1 líra lett. Brazília viszont 1994-ben új valutát vezetett be, a reált. Mindkét országban a polgárok egyetértettek, ami azt mutatja, hogy amíg mindenki elfogadja, hogy egy másik címlet vagy egy új pénznem a norma, addig egyszerűen az lesz. Csakúgy, mint a papírpénz. Ha pénzként fogadják el, akkor az pénz.
Hogyan mérik a pénzt ?
A hivatalos statisztikákban a gazdaságban lévő pénzmennyiséget általában az úgynevezett széles értelemben vett pénzzel mérik, amely magában foglal mindent, ami értékmegőrző és likviditást biztosít. A likviditás arra utal, hogy a pénzügyi eszközök milyen mértékben adhatók el rövid időn belül a teljes piaci értéknek megfelelő adagban. Vagyis könnyen átválthatók egy másik pénzformára, például készpénzre. Bár a készpénz és az átruházható betétek (szűk értelemben vett pénz) minden országban a széles értelemben vett pénz részét képezik, vannak más összetevők is, amelyek elegendő értékmegőrzést és likviditást biztosíthatnak ahhoz, hogy széles értelemben vett pénznek minősüljenek.
Az IMF (2000) szerint többek között a következők számíthatnak széles értelemben vett pénznek:
- Nemzeti valuták (általában a központi kormányzat által kibocsátott).
- Átruházható betétek, amelyek közé tartoznak a látra szóló betétek (csekken vagy átutalási megbízással átruházhatóak); bankcsekkek (ha váltóeszközként használják); utazási csekkek (ha belföldiekkel való tranzakciókra használják); és egyébként általában fizetésre használt betétek (mint például egyes devizabetétek).
- Egyéb betétek, mint például a nem át nem ruházható takarékbetétek, lekötött betétek (meghatározott időre elhelyezett pénzeszközök), vagy visszavásárlási megállapodások (amelyekben az egyik fél elad egy értékpapírt, és vállalja, hogy meghatározott áron visszavásárolja azt).
- A részvényeken kívüli értékpapírok, mint például a forgalomképes betéti jegyek és a kereskedelmi papírok.
Forrás: www.imf.org
